Yahoo Web Search

Search results

  1. 1 day ago · A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumából eddig hárman léptek, a már említett Szijjártó Péteren és most Palkovics Lászlón kívül néhány napja Győr leváltott polgármestere, Dézsi Csaba András is távozott, a fideszes városvezető lemondását egyébként maga Palkovics László erősítette meg a Telexnek, és nem lehetett akkor még köze a mostani ...

  2. 1 day ago · A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány sajtóközleményben tudatta, hogy a szervezet kuratóriumának éléről távozik Palkovics László elnök – írta a Kisalföld. Az indoklás szerint az egykori technológiai és ipari miniszter azért hozta meg ezt a döntését, hogy segítse a magyar kormány sikeres tárgyalásait az Európai Unióval.

  3. 1 day ago · Palkovics László, a Széchenyi István Egyetem kuratóriumának elnöke, bejelentette lemondását. A döntés célja, hogy elősegítse a magyar kormány és az Európai Unió közötti sikeres tárgyalásokat, amelyek a KEKVA egyetemeket sújtó szankciók megszüntetésére irányulnak.

  4. 1 day ago · Palkovics László 2022. december 7-e óta volt a győri egyetem alapítványának kuratóriumi elnöke / Fotó: Zsolnai Péter. Palkovics László lemondott a győri Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöki posztjáról. A gesztusával segíteni szeretné a magyar kormány sikeres tárgyalásait az Európai Unióval.

  5. 1 day ago · Az egykori technológiai és ipari miniszter 2022 óta volt az egyetemi alapítvány elnöke, ezzel a lépéssel kívánja segíteni a magyar kormány sikeres tárgyalásait az Európai Unióval.

  6. 1 day ago · Szerdán lemondott Palkovics László a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány elnöki posztjáról – tudta meg a kisalfold.hu. Az egyetem közleményében úgy fogalmaz, hogy Palkovics lemondása gesztusértékű, amit az Európai Unió „súlyosan jogszerűtlen és méltánytalan” modellváltó egyetemeket sújtó szankciói megszüntetése érdekében tesz.

  7. 2 days ago · Prof. Dr. Palkovics László a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány 2022. december 07. napjától betöltött kuratóriumi elnöki posztjáról lemondott, az elnöki feladatait az Alapítvány működésnek zavartalansága érdekében a soron következő, október végére tervezett tisztújító kuratóriumi ülésig ellátja.